Blog

Milyen példát mutatsz a következő generációnak?

Szerző: 2018. 12 7.blog

Ma egy különleges élményben volt részem, ami újabb perspektívát adott a Nagy Miértemnek. Annak, hogy miért akarok hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar vendéglátó- és szálláshely tulajdonosok közül minél többen tudjanak legendás vendégélményt nyújtani amellett, hogy ők maguk már alapból kiváló szolgáltatással kápráztatják el a vendégeiket.  

A hét elejét egy önmagában is fantasztikus helyen tölthettem. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy újra ellátogathattunk ide. Utolsó esténken a vacsorát a szálloda éttermében fogyasztottuk el, ami önmagában is maga volt a tökély, de még valami történt. 18 órától lehetett vacsorázni – ekkor érkeztünk mi is -, 19 órakor kezdődött a degusztációs menüs vacsora egy kisebb, elszeparált öt asztalos helyiségben azoknak, akik előre jelezték, hogy ezt a lehetőséget igénybe szeretnék venni.

Valamilyen különös izgalomra lettem figyelmes a felszolgálók között. Feltűnt, hogy egy 11-12 éves forma kisfiú is egyenruhában és névkitűzővel követi az egyik tapasztalt pincért és hajtja végre a kéréseit. Némi időt a konyhában is eltöltöttek és végül a bárpult titkai is feltárultak előtte. Ment a vendégekhez is, mögötte egy szintén még kezdő fázisban levő, de nagyon elkötelezettnek látszó leányzó segédkezett, ha bármi balul sülne el.

De a kissrác nem tudott hibázni. Bort töltött, kóstolófalatokat hozott ki, vizet kínált, figyelte, hol mi fogyott el, italrendelést vett fel, követte a vacsora ívét.

Rettenetesen izgatott volt, de egy tányér vagy pohár koccanását, egy evőeszköz csörömpölést nem lehetett hallani a kezei nyomán. Gyakorlatilag zsigerből vérprofi volt.

Sokat gondolkoztunk rajta a férjemmel, hogy mi ez itt tulajdonképpen és mivel éreztük, hogy egy varázslatos alkalomnak vagyunk szemtanui, titkon nagyon szurkoltunk, nehogy most jusson eszébe bármilyen ellenőrnek megjelenni. Míg egyszercsak megérkezett az utolsó asztaltársaság is 3 fővel a második fogásnál és a kisfiú leült közéjük és velük folytatta a vacsorát…

Másnap, amikor megérkezett ez a négytagú család reggelizni, a semmiből előbukkant az étteremvezető, kezében a ház pincészetének díszdobozos csúcsborával és egy nagy Kindertojással. Kiderült, hogy a kisfiú AZT KÉRTE SZÜLETÉSNAPJÁRA, hogy egy este pincér lehessen ebben a kiváló étteremben. Nyilvánvalóan nem most járt itt először, de ki akarta próbálni, milyen az asztal másik oldalán lenni. Milyen érzés olyan élményt adni, amilyet ő kapott már itt korábban.

Esküszöm, könnyek szöktek a szemembe. Én úgy gondolom, ezért érdemes dolgozni, hogy a jövő generáció arra vágyjon, hogy részt vehessen annak a csodának az előidézésén, amit vendégként teremtenek köré.  Ez a kissrác nem arra vágyott, hogy Insta-huszár vagy netán ValóVilág sztár legyen, hogy majd magát illegetve milliók és csodálatos utazások közepette érezze magát valakinek.

Ő RÉSZESE AKART LENNI az értékteremtésnek. Mint ahogy kedvenc motivációs előadóm, Simon Sinek is megfogalmazta:

Ezért támogatom az egytől egyig kiváló szolgáltatást nyújtó ügyfeleimet, hogy legyen erejük még többet adni a vendégeiknek, még több odafigyelést, még több szeretetet és ezt képesek legyenek beleszőni a mindennapi rutinjukba. Hiszen annál nagyobb elismerést nem tudok elképzelni, mint ha a törekvéseid által inspirálod a fiatalokat arra, hogy olyanok akarjanak lenni, mint Te: kitartó, a minőségben kompromisszumokat nem ismerő, a vendégért élő kiváló vendéglátó.

Ha úgy érzed, hogy nálad is lehetne még fokozni a vendégélményt, foglalj időpontot konzultációra, szívesen megismerem a bizniszedet és biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a megfelelő módját, hogy belőled is legendás vendéglátó legyen.